Most olvasott
Zöld gasztro

Zöld gasztro

Élelmiszer-választásunkkal sokat tehetünk egészségünkért, ökológiai lábnyomunk csökkentéséért.

Ahogy nő a szupermarketek kínálata, úgy van egyre nehezebb dolgunk: Mi alapján válasszunk olajat? Melyik halat emeljük le a polcról? Érdemes-e januárban epret venni? Írásunkban azoknak segítünk, akik az ételek íze és ára mellett azok egészségünkre és a környezetre gyakorolt hatását is figyelembe veszik, mielőtt beteszik az élelmiszert bevásárlókosarukba.  Az étkezésünk, az élelmiszereink, a konyha takarítása ugyanis mind-mind meghatározzák ökológiai lábnyomunkat. Ennek csökkentésében próbálunk segíteni az alábbi néhány tippel.

Mi legyen az alapanyag?

Nem is gondolunk arra, hogy azzal, milyen ételeket választunk, főzünk otthon, befolyásoljuk a környezetre gyakorolt hatásunkat. Ha szeretnénk tenni a klímaváltozás ellen, érdemes a helyi, szezonális alapanyagokat választani, hiszen így megspórolhatjuk az áru szállításából eredő károsanyag-kibocsátást és a sok felesleges csomagolást is. Ráadásul minél közelebbről érkező zöldséget, gyümölcsöt veszünk, annál frissebb és egészségesebb terményeket ehetünk. Hasznos tehát egy pillantást vetni a származási országra a csomagoláson, hiszen a helyi termékek vásárlásával a helyi gazdaság fellendítését is segíthetjük.

Kérjünk segítséget!

Nincs abban semmi kivetnivaló, ha segítséget kérünk a vásárlás során, például a termékek csomagolásán lévő jelölések  értelmezésében. Szelektálhatunk az áruk között az alapján, hogy számunkra mi számít kiemelten fontosnak: legyen az az állatjólét, a vegyszerek minimalizálása vagy akár a tengeri élővilág megóvása. Hiszen több nemzetközi és hazai minősítő szervezet vizsgálja az élelmiszereket különböző szempontok szerint. Hasznos lehet megjegyezni először azt a néhányat, melyek már itthon is elterjedtek, ilyenek a hazai és az Európai Uniós biominősítések, a fair trade (méltányos kereskedelem) és az MSC/ASC (fenntartható halászat/haltenyésztés) jelzések.

Olajos kérdés

Manapság nagyon elterjedtek az egzotikus növényi olajak, mint például a kókusz-, vagy a pálmaolaj. Ezek mind trópusokon teremnek, így hosszú utat kell megtenniük, míg a konyhánkba kerülnek. Azt javasoljuk, hogy válasszuk a Magyarországon is megtermő növények olajait. Ilyen növény a napraforgó. Már olyan napraforgóolajat is találunk a boltok polcain, mely ISCC PLUS (International Sustainability and Carbon Certification System) tanúsítvánnyal rendelkezik. Az Európai Bizottság által is elismert, független tanúsítók által kiadott tanúsítvány garantálja, hogy a termék előállításához szükséges alapanyag-mennyiséget fenntartható forrásból szerzi be az adott cég. Annak ellenőrzése a termőföldtől egészen a végtermékig terjed. Ha pedig már ilyen szuper fenntartható olajat használunk, figyeljünk arra is, hogy a fáradt olaj az arra kijelölt gyűjtőhelyen végezze, semmiképp sem a szemétben vagy a lefolyóban.

Főzés közben is zölden

Azzal, ha egy kicsit odafigyelünk sütés-főzés közben, nemcsak a környezetünknek teszünk jót, de pénzt is megtakaríthatunk. Ha a főzőlap méretéhez passzoló edényt vásárlunk, megakadályozhatjuk, hogy az energia „elszökjön”. Ezt úgy is elérhetjük, ha mindig használunk fedőt, így a főzés ideje akár a felére is csökkenthető. Sütés közben pedig próbáljuk meg a lehető legkevesebbet nyitogatni a sütőajtót, mellyel a hőveszteséget csökkenthetjük, ezzel is energiát spórolva. Hulladék mennyiségünket is redukálhatjuk, ha beszerzünk egy többször használatos sütőlapot.

Tiszta konyha, környezettudatos ház(tartás)

Sajnos a konyhai ügyködés után elkerülhetetlen a takarítás, azonban ezt is végezhetjük úgy, hogy kevésbé ártsunk a környezetnek. Emellett pénzt is megtakaríthatunk vele, hiszen a mosogatást kivéve két, nagyon egyszerű alapanyaggal elvégezhetünk nagyjából mindent. Az egyik a szódabikarbóna, mely kitűnő súrolószer, nedvesítve edények, sütő, főzőlap tisztítására is alkalmas. A másik az ecet, ami vízzel hígítva – ha nem bírjuk a szagát, pár csepp illóolajjal kiegészítve – remek felmosószerként funkcionálhat, magában pedig – különösen legalább 40 °C-ra melegítve – jó vízkőoldó. Ha mégis a „bolti” tisztítószerek mellett döntünk, érdemes a termék környezetbarát összetételét garantáló logókat keresni a csomagoláson.

(Illusztrációk: Kőfaragó Anna, fotó: Pixabay)

Kapcsolódó cikkünk: Így étkezünk – de hogyan étkezzünk?

 

© 2019 Issue Magazine Wordpress Theme. All Rights Reserved.
Ugrás a lap tetejére