Most olvasott
Új bringautakon tekerhetünk 2020-ban a Tisza-tónál és Sopron–Fertőd térségében

Új bringautakon tekerhetünk 2020-ban a Tisza-tónál és Sopron–Fertőd térségében

2020 júniusában elkészül a Tiszafüredet Poroszlóval összekötő 6,5 kilométeres kerékpárút, így ezentúl biztonságosan körbekerékpározható lesz a Tisza-tó.

A rövidebb kör 70 kilométeren, a hosszabb 95 kilométeren kerüli meg a tavat, a gépkocsiforgalomtól teljes hosszában elválasztva. A beruházás során két híd épül a tó fölött, míg egy-egy híd a Tiszán és az öblítő csatornán vezet át. A projekt leglátványosabb eleme a Tiszán átívelő kerékpáros híd. Az átkelő hossza 280 méter.

A szakasz a nemzetközi EuroVelo 11 kerékpárút része, így a fejlesztés a hosszútávú kerékpáros-turizmust is szolgálja. Az útvonal Magyarországot Szegedtől a Zemplén északi csücskéig szeli át, jelentős részén a Tisza mentén halad. Az elmúlt három évben háromszorosára, 58 ezerre nőtt a tározó körül kerékpározók száma.

Az átadással a közkedvelt Balaton-kör mellett a Tisza-tó is felkerülhet a kerékpározni vágyók úti céljai közé.

 

 

Tizenegy településen fejlesztik a kerékpáros-turizmust év végéig a Sopron–Fertő kiemelt turisztikai térségben is: megújul a Sopron és Fertőrákos közötti kerékpárút, a fertőrákosi Patak sor és a fertőújlaki Fő utca útburkolata. Tizenöt kerékpáros pihenőhelyet alakítanak ki, ahová padokat, asztalokat, térképes információs táblákat, ivókutakat helyeznek el – informálta az MTI-t a projektgazda Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség. A beruházás Fertőbozt, Hidegséget, Fertőhomokot, Hegykőt, Fertődöt, Sarródot, Sopront, Sopronhorpácsot, Zsirát, Röjtökmuzsajt és Büköt érinti.

See Also

Három helyszínen szenzoros forgalomszámláló-eszközöket állítanak fel, emellett a fejlesztésekhez szükséges eszközparkot is modernizálják: új kerékpárokat, informatikai és hangtechnikai berendezéseket, szervizcsomagokat, valamint rendezvények lebonyolításához szükséges eszközöket szereznek be. Mobilapplikációt és kerékpáros turisztikai portált is létrehoznak.

A szervezet bevezeti az Európai Kerékpáros Szövetség által is ajánlott BikeFriendly nemzetközi kerékpáros turisztikai minősítési rendszert, amely egyben a program nemzetközi minőségbiztosítása is.

(Fotó: Pixabay)

© 2019 Issue Magazine Wordpress Theme. All Rights Reserved.
Ugrás a lap tetejére