Most olvasott
Bort inni cool

Bort inni cool

A borfogyasztásnak is vannak rejtelmei.

Könnyű fehérbor, gyümölcsös rozé vagy testes vörösbor? Manapság gyakorta felmerül ez a kérdés is a családi étkezőasztalnál. Jó, ha tudjuk a választ, hiszen gasztronómiai tudásunk fejlesztéséhez az is hozzátartozik, ha némi műveltségre teszünk szert a borfogyasztásban. Akár odáig is növelve szakértelmünket, hogy egy elegáns étterembe betérve először a borlapról rendelünk, majd a kiváló nedűhöz választunk ételt. A bor kultúrájának megismeréséhez a BCOOL Gál Helgát, a Külgazdasági és Külügyminisztérium bor és gasztronómiai tanácsadóját hívta segítségül, aki 2010-ben kezdte munkáját az Európai Unió magyar elnökségi stábjában, majd Magyarország bornagykövete lett.

Napjainkra a borfogyasztás coollá vált. Talán egy kicsit azért is, mert mindig volt és van is egyfajta egészséges vagy jó értelemben vett sznobéria a társasági borozás mögött.  Azaz illik érteni a borhoz – fogalmaz a szakértő. Manapság a fiatalabb korosztály már meglepően sokat tud a borokról, ami sokat segít a fejlett borkultúra kialakulásának, terjedésének. Magyar borfogyasztási kultúra korábban is létezett, ám volt 40 olyan év, amikor azt visszaszorították, elsősorban azzal, hogy a borivást, a tömegtermeléshez igazodva, uniformizálták. De ez ugyanúgy elmondható volt például az öltözködésünkről, lakáskultúránkról – teszi hozzá Gál Helga.

A felkapott rozé

A rozé borok az elmúlt években igencsak felkapottak lettek Magyarországon. Alacsonyabb a savtartalmuk, így a hölgyek is szívesen fogyasztják. Sokan fröccsnek isszák, mivel szódavízzel hígítva még jobban lazítható az alkohol- és savtartalom. Míg a vörösbort nem, addig a rozét illik fröccsként fogyasztani. Egy jó rozé lehet egyfajta „átvezető” bor, tehát az egyéb italfajtáktól átvezetheti az embereket a fehér- vagy a vörösborok irányába. Azonnal íz- és illatélményt okoz, attraktív a színe, ami miatt egyszerűen felismerhető.

 

A jó évjáratok

Ha az elmúlt évtizedet nézzük, Magyarországon nagyon jó volt a 2007-es, a 2009-es és a 2013-as évjárat. Borvidéke válogatja, hogy az időjárás éppen melyik fajtának kedvez. Például, míg a nedvesség kifejezetten jót tesz az aszú képződésének, mivel elősegíti a botrytis (gombafajta) képződését, addig más szőlőfajtáknál meglehetősen káros az elszaporodó gombás megbetegedések miatt. 2017-ben Közép-Európában az időjárás azoknak a borászoknak kedvezett, akik koraérő fajtákat szüreteltek, viszont a későn érő fajtáknak nagyon sokat ártott a lezúduló szeptemberi esőzés. Tehát nem lehet általánosítani.

 

Mi a trendi?

A magyar borok közül talán a Tokaji a legismertebb határainkon túl, elsősorban ez a trendi. Sok külföldi ismeri, ám nem biztos, hogy tudják, hogy Tokaj-Hegyalja egy magyar borvidék. Azonban itt sem lehet általánosítani, hogy külföldön hol és melyik magyar bort szeretik, mivel jelentősen meghatározza az ízlést, hogy mely országról beszélünk – magyarázza a szakember. Például egy jeles bortermelő országban, mint amilyen Franciaország, a területhez, azaz a terroirhoz kötődő borok a felkapottak, s ott kedveltebb lehet egy magyar fehérbor – például a furmint –, mint egy Magyarországon éppen népszerű testes vörösbor. Hogy világviszonylatban mikor, mi a trendi, azt már a bornagyhatalmak határozzák meg.

Bor és sajt

A sajt és a bor párosításakor alapszabály, hogy egyszerű borhoz az egyszerű sajt, a bonyolultabb borhoz a bonyolultabb sajt illik. Az érlelési idő nagyban meghatározza az ízkoncentrációt. Például egy camembert sajthoz vörösbort, míg egy rövid érlelésű tehénsajthoz könnyű fehérbort kínáljunk. A pezsgőhöz pedig kitűnő választás a friss kecskesajt. Nem beszélve egy igazi különlegességről: Tokaji Aszúval Old Amsterdamert vagy érlelt, kékpenészes sajtot kóstolgatni – álom…

 

Magyar borok a nagyvilágban

Minden évben borválogatást tartanak a Külgazdasági és Külügyminisztériumban – árulja el a bornagykövet. Vagy 350–400 magyar bor közül választják ki azt a huszonegynéhányat, amely a csaknem 140 magyar külképviseleten és nemzetközi rendezvényeken képviseli Magyarországot a következő évben. „Összeállítunk egy úgynevezett alapcsomagot, amely 6 bortípust tartalmaz, a könnyű fehérbortól az aszúig. Készítünk egy kiemelt, legegyedibb hazai borokat tartalmazó csomagot is nagyobb külképviseleteinknek, valamint 15 legfontosabb követségünk részére, mint amilyen Washington, Tokió, London, Párizs vagy Brüsszel.”

A magyar nagykövetségeken dolgozó szakácsoknak rendszeresen tartanak szakácstréninget, amikor nagy hangsúlyt helyeznek a borok és az ételek társítására. „A koncepció lényege, hogy nem az ételhez választjuk a bort, hanem a borhoz az ételt – ad egyben nekünk is iránymutatást Gál Helga. –  Jelen esetben az általunk meghatározott huszonegynéhány borhoz javaslunk különféle fogásokat.”

Pohárválasztás

Ha borkultúrát említünk, cégül essék szó arról is, hogy fontos a megfelelő borospohár kiválasztása, hisz jelentős mértékben befolyásolja a bor élvezeti értékét. A jó borospohár talpas, és viszonylag nagy a kelyhe. A megfelelő arány egy öblös pohárban a kevés bor és a sok levegő. A levegő segít a nedűnek az illatanyagok kifejtésében. A pohár formája azért is lényeges, mivel meghatározza, hogy kóstoláskor először nyelvünk melyik része találkozik a borral.

„A poharak esetében új trendek vannak kialakulóban – emeli ki Gál Helga. – 2016-ban benne voltam egy munkacsoportban, ahol kikísérleteztünk egy furmint poharat. Ennek öblös, kissé tojás formájú a kelyhe. Remekül kihangsúlyozza a furmint finom illatát. Ezt az általunk fejlesztett poharat már előszeretettel használjuk a magyar nagykövetségeinken is.”

Minden borfajtához más és más pohár lenne tökéletes – hangsúlyozza a bornagykövet. Ezt ismerte fel egy kézi és gépi pohárgyártással egyaránt foglalkozó osztrák cég, amely elsőként fejlesztett ki típuspoharakat az egyes borfajtákhoz.

(Fotók: Pixabay)

© 2019 Issue Magazine Wordpress Theme. All Rights Reserved.
Ugrás a lap tetejére