Most olvasott
Már Magyarországon is elérhető az új Land Rover Defender

Már Magyarországon is elérhető az új Land Rover Defender

2020 tavaszán a magyar piacon is megjelent a Land Rover Defender új modellje, melyet a gyártó a 2019-es Frankfurti Autószalonon mutatott be. Az 1948-tól csaknem hetven éven át gyártott típus legújabb tagja megtartotta elődje eredeti karakterét és hitelességét, s a Land Rover mérnökei a funkcionális belső teret újragondolva fejlesztették ki a valaha készült legjobb terepképességű Land Rovert, mely egyben kényelmes, modern jármű lett.

 

Az ismerős Defender-védjegyek megmaradtak: a tervezők meghagyták a függőleges, szögletes formavilágot, az oldalsó tetőablakokat, az oldalra nyíló hátsó csomagtérajtót és a kívülre szerelt tartalékkereket is. Az eredeti Defender lecsupaszított személyiségét a belsőbe költöztették, ahol az általában elrejtett szerkezeti elemeket és rögzítéseket szabadon hagyták, és az egyszerűségre és praktikusságra helyezték a hangsúlyt.

Az egyénileg konfigurálható, saját szabadalmon alapuló Terrain Response 2 rendszer lehetővé teszi a járművezetők számára, hogy az új Pivi Pro infotainment érintőképernyőjén keresztül finomhangolják a jármű minden részletét annak aktuális környezetéhez, ezzel a legtöbbet kihozva az autó rendkívüli képességeiből.

Az innovatív funkciók között szerepel például a műszerfalba épített sebességváltó, amely lehetővé teszi a korai Land Roverekhez hasonló, három elülső üléses modell választását is.

 

Ennek eredményeként a Defender 110 5, 6 vagy 5+2 ülőhelyet kínál, a második sor ülései mögött 1075 literes a rakodótér, mely a második üléssor lehajtásakor akár 2380 literes is lehet. Az opcionális, teljes hosszúságában összecsukható szövettető nemcsak kabrió-érzést nyújt, de azt is lehetővé teszi a Defender 110 második sorában ülő utasok számára, hogy a parkoló autóban felállva, teljes szafariélményben legyen részük.
Az erre a modellre fejlesztett D7x (x=extrém) könnyű alumíniumplatformra épített önjáró karosszéria a legszilárdabb karosszériaszerkezet, amelyet a Land Rover valaha készített – állítják a gyártók. Háromszor merevebb a hagyományos alvázas szerkezeteknél, kiváló alapot teremtve a független légrugós vagy tekercsrugós felfüggesztéshez, de támogatja a legújabb elektromos meghajtásokat is.

Az állandó összkerék-hajtás, a felezővel ellátott 8 sebességes automata sebességváltó, a középső differenciálmű és az opcionális hátsó differenciálmű biztosítja, hogy az autó minden szükséges műszaki felszereltséggel rendelkezzen akár városban, erdőben vagy sivatagi homokban.

A Defender 110 legfontosabb műszaki adatai

Hosszúság:                             4,758 mm (5,018 mm a csomagtérajtóra függesztett pótkerékkel)

Szélesség:                              2,008 mm (behajtott tükrökkel)

Magasság:                              1,967 mm

Tengelytáv:                            3,022 mm (90-es: 2,587 mm)

Fordulókör:                            12.84 m

Elülső túlnyúlás:                    845 mm

Hátsó túlnyúlás:                     891 mm (1,151 pótkerékkel együtt)

Első terepszög:                       38 fok

Hátsó terepszög:                    40 fok

Rámpaszög:                           28 fok (90-es: 31 fok)

Hasmagasság:                        291mm

Tengelyartikuláció:                500 mm

A maximális gázlómélység:  900 mm

Maximális tetőterhelés:         168kg / 300kg (dinamikus/statikus)

Maximális vontatási tömeg:  3500 kg

Maximális hasznos teher:      900kg (110-es, P400 motorral)

A fejlett benzin- és tiszta dízelmotorok, valamint a Mild Hybrid Electric Vehicle (MHEV) meghajtás széles választéka garantálja az új Defender teljesítményét és hatékonyságát, míg a Plug-in Hybrid Electric Vehicle (PHEV) motorváltozat 2020 második felében csatlakozik a sorozathoz. Bevezetéskor a benzines sorozat a négyhengeres P300 változatból és a 3.0 literes,  soros hathengeres P400-ból áll, kiegészülve a hatékony mild-hybrid elektromos járműtechnológiával. Alternatív megoldásként választható a négyhengeres dízelüzemű motor – 200 vagy 241 lóerős kivitelben –, elsőrangú üzemanyag-fogyasztással (7,6 liter/100km) és CO2-kibocsátással (199g/km – NEDC-ekvivalens).

 

Az új Defender 90 és 110 karosszéria kivitelben kapható. A kínálat az alapmodelltől a First Editonön át a legmagasabb felszereltségű X-ig terjed, illetve elérhetőek a Standard, S, SE, HSE modellváltozatok is. Az ügyfelek minden korábbi Land Rovernél rugalmasabban testre szabhatják járműveiket: az Explorer, az Adventure, a Country és az Urban kiegészítő csomagok mindegyike megkülönböztető karaktert ad a Defendernek egy-egy speciálisan megválasztott tartozékával. Az exkluzív First Edition modell egyedi specifikációval rendelkezik, és az első gyártási évben lesz elérhető. A szabadon választható 170 különféle kiegészítő – többek között távirányítós elektromos csörlővel, tetőtéri sátorral és felfújható vízálló napellenzőkkel, hagyományosabb vonóhorog-rendszerekkel és tetőcsomagtartókkal is felszerelhető – miatt szinte esélytelen, hogy két azonos Defenderrel találkozzunk az utakon.

A Defender testreszabásához segítséget nyújthat az online konfigurátor is: www.landrover.com/Defender

Az autó már megtekinthető, illetve megrendelhető a Wallis British Motors budapesti kereskedésében.

 

© 2019 Issue Magazine Wordpress Theme. All Rights Reserved.
Ugrás a lap tetejére