Kortársak karanténban Kieselbach kiállításán

Kortársak karanténban címmel nyitott különleges kirakatkiállítást a Kieselbach Galéria 2020. áprilisi 29-én.
A galériatulajdonos célja, hogy a művészet erejével hatékonyan, és egyben hatásosan számoljon be arról világról, amelyben most megszületnek a festők művei. Hisz abban, hogy a képeknek ereje van az otthonokba költözve, mert jobbá teszik életünket. Így fogalmazott Kieselbach Tamás a rendhagyó online-megnyitón, melyet kétszázan követtek az interneten, élő közvetítésben.
A tárlat egyszerre zárt és nyitott, látható a digitális térben és a valóságban.A falakon függő festményeket fizikai valóságukban csupán a fővárosi galéria Falk Miksa utca és Szent István körút felé néző kirakatablakain át nézhetjük. Az online térben viszont a képeket alaposabban is megszemlélhetjük otthonunkban, a monitorunkon, a Kieselbach Galéria weboldaláról, a webshopban. E művek ugyanis nemcsak kiállítási darabok, hanem meg is vásárolhatók. (E karanténidőben az értékesített műtárgyak telefonos egyeztetést követően, szakszerű fertőtlenítés után kerülhetnek új tulajdonosaikhoz.)
15 művésztől csaknem 70 mű szerepel a kiállításon. A nemrég elkészült alkotások mindössze néhány nappal a megnyitó előtt érkeztek a művészek műtermeiből: Erdélyből, Mezőszemeréről, Budapest különböző pontjairól.
Nyáry Krisztián irodalomtörténész, író az online-megnyitón azt hangsúlyozta, hogy a karantén legkevésbé a művészekre veszélyes, hiszen amúgy is otthonukban dolgoznak. Ám ironikusan hozzátette: Magyarországon évszázados hagyománya van a művészi karanténnak. Az önkéntes karantén és a kényszerkarantén pedig nem ugyanaz…
A kiállításon több munkájával is megjelenő drMáriás azt emelte ki, hogy a karanténnak azért jó oldalai is vannak: többet festhet az ember, mint bármikor, és a megváltozott élet újabb témákat is ad: meg lehet örökíteni a korra és helyzetre jellemző, ikonikussá váló figurákat.
A karanténtárlaton kiállító művészek: Batykó Róbert, Bukta Imre, Czene Márta, drMáriás, Fehér László, FKovács Attila, Fülöp Gábor, Hecker Péter, iSKi Kocsis Tibor, Király Gábor, Részegh Botond, Stark Attila, Szabó Ábel, Verebics Ágnes, Weiler Péter.
Bárhogy is alakul a jövő, az biztos, hogy idővel a művészettörténetben lesz egy külön fejezet, amely ennek az időszaknak a munkáit dolgozza fel. A fejezetben pedig e kiállítás darabjai is minden bizonnyal előkelő helyen szerepelnek majd.
(A nyitóképen az előtérben drMÁriás című alkotása: Müller Cecília nyugalomhipnózisával megállítja a járványt és megmenti a hazát Matisse virágai között; a középső képen Nyáry Krisztián, megnyitóbeszéde közben; az alsó festmény Weiler Péter műve: Közalkalmazott maratonja, tengerkék napernyővel)