Most olvasott
Egyszerre fertőtlenít és kozmetikum

Egyszerre fertőtlenít és kozmetikum

A koronavírus-járvány idején új fogalom született: a fertőtlenítő hatású kozmetikum.

Eddig nemigen volt ismert olyan termék, amely a bőr fertőtlenítését és ápolását együttesen lett volna képes nyújtani. Az új vírus elleni védekezés új védvonalát is jelenthetik azok az újgenerációs, fertőtlenítő hatással is rendelkező kozmetikumok, amelyek népszerűvé váltak, elsősorban Németországban, Svájcban és Ausztriában.

A világ egyik vezető műszaki ellenőrző szervezete, a TÜV bevizsgálta, akkreditálta, és a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően a világon az elsők között fertőtlenítő hatású kozmetikumnak minősítette a Lavylites Lavyl Auricum nevű készítményét. Az Európában, Közép-Európában és a tengerentúlon is jelentős kozmetikai gyártó terméke így új lendületet kapott.

A mostani járványhelyzetben a kezünk, az arcunk és más bőrfelületek folyamatosan kitettek annak, hogy észrevétlenül baktériumok, vírusok telepedjenek rájuk. Megoldás, hogy a megszokottnál gyakrabban tisztítsuk, sőt, fertőtlenítsük bőrfelületeinket, ám a legalább 60 százalékos alkoholtartalmú kézfertőtlenítők már károsíthatják a bőrt. A szappantartalmú mosakodószerek ugyan jó tisztító hatással rendelkeznek, de szárítják, befolyásolják pH-értékét. A száraz, kirepedezett bőr nem tud ellenállni a további fertőzéseknek. Ezzel kialakul a negatív spirál. Az új, innovatív, válogatott gyógynövényekkel azonban lehetséges táplálni a kezelt bőrfelületet, s ezáltal megerősíteni a bőr saját védekezőképességét. A belső hatással párhuzamosan pedig külső kozmetikai védőréteg is képződik a bőrön.

See Also

„A kozmetikai iparág folyamatosan újul meg, mivel egyre komplexebb igényeknek kell megfelelnie.  A komfort és a szépség mindig is központi tényezői voltak az innovációknak, azonban a drasztikus környezeti hatások mindig is fenyegették ezeket. – fogalmaz Jakabovics Tibor vegyész, egy biotechnológiai kutatóintézet és a Lavylites alapítója. – Az utóbbi hónapokban sajnos mindez más értelmet nyert: a környezeti hatások miatt most a fertőtlenítésre is nagy hangsúlyt kell helyezni.”

© 2019 Issue Magazine Wordpress Theme. All Rights Reserved.
Ugrás a lap tetejére